X

padlófelújításNagyon jó volt, hogy a bemutatóteremben megnézhettük, hogy milyen felületeket tudnak kialakítani, mert elképzelni nem nagyon tudtuk, hogy milyen lesz majd a kész állapot.
Nagyon pozitív volt, hogy az ajánlatkéréstől a kivitelezés végéig az összes adminisztratív dolog nagyon gördülékenyen és abszolút korrekt módon ment. A csiszolást nagy gondossággal végezték és nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy a csiszolást végző kollégák úgy viszonyultak a padlónk csiszolásához, mintha a saját lakásuk padlóját csiszolták volna.
A padló nagyon-nagyon szép lett. Nagyon egyedi és érdekes. A kezdetben kétkedő ismerőseink is elismerik, hogy praktikus és esztétikus padló lett a betonból.
A strapát is jól bírja. Még tartanak a felújítási munkálatok a házban, így elég komoly megterhelésnek van kitéve a csiszolt felület (vakolatcsere, fúrás-faragás, kalapálás…) de sehol sem lett semmi baja a padlónak. (pedig a minap ráejtettem egy kalapácsot is J ) Többen drága márványnak vagy gránitnak nézték és el se akarták hinni, hogy ez „csak” beton. Kezdetben kicsit féltem, hogy majd esetleg nagyon csúszik vagy fura lesz rajta járni, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam. A legjobban az tetszik, hogy ahogyan változik a nap beesési szöge, úgy változik a padló színe is. A sötétebb helyeken nagyon szép csillogó fekete, ahol pedig besüt a nap, a borostyánkőhöz hasonlít a felület. (legalábbis szerintem J ) Nem is szívesen teszek rá bútorokat.
Szeretném megköszönni, hogy folyamatosan tájékoztattak minket. Sokat számított, hogy elmagyarázták a dolgokat és hogy lépésenként elmondták, hogy mi, hogyan fog történni. Szóval, tökéletesen elégedettek vagyunk mindennel és köszönünk mindent.
Üdvözlettel: Pintér Zsuzsanna
Salamon Security Kft.
1203 Budapest, Kinizsi u. 9.
Tel: 06-30-473-26-64

További vélemények:
Digitális nyomda, beton padlójának csiszolása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása
Magánház, terasz és lépcső betoncsiszolás

X

padlófelújításDigitális nyomda révén, fontos számunkra, hogy a nyomdagépek környezete tiszta legyen.
Egy közel 250 m2-es helységet portalanná varázsolni nem kis feladat. Milyen megoldást válasszunk, ami esztétikus és kíméli a pénztárcánkat is, hiszen néhány száz forintos m2 ár különbség is jelentős plusz kiadást vagy éppen megtakarítást tud eredményezni.

Több érv szólt amellett, hogy a Natúrkő-Geomárvány Kft.-t válasszuk. Ingyenes felmérés, ingyenes próbacsiszolás. A számok és a látvány önmagáért beszélt. Munkájukat szakértelemmel, precizitással és fegyelmezetten végezték. Az előre bevállalt határidőt tartották.

A nyers betonból fényesen csillogó felület lett, amely végül még színezést is kapott.

A csiszolt és színezett beton amellett, hogy esztétikus látvány, könnyen tisztán tartható, felmosható, az esetleges lecseppenő festéket, ragasztót nyomtalanul el lehet távolítani róla.

Jó döntésnek bizonyult, hogy a Natúrkő – Geomárványt választottuk, még a hitetlenkedőknek is ajánlani tudom.

További vélemények:
Magánház, márványpadló felújítása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása
Magánház, terasz és lépcső betoncsiszolás

X

padlófelújításNagyon régi (20 éves) időjárás viszontagságainak kitett, nagyméretű teraszunkat és a hozzá tartozó girbe-gurba, töredezett félkör alakú lépcsőt javította és csiszolta gyönyörűre a Geomárvány Kft.

Köszönjük gyors és pontos munkájukat és azt, hogy megint öröm kiülni a teraszra.

További vélemények:
Magánház, márványpadló felújítása
Digitális nyomda, beton padlójának csiszolása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása

PADLÓFELÚJÍTÁS

XXI. Századi technológia akár az Ön otthonában is!

Betoncsiszolás

Pormentes padló, elérhető áron? A megoldás a betoncsiszolás!
Olcsóbb fenntartás? A megoldás a betoncsiszolás!

betonfelújítás


Ne gondoljon többé így a betonra


betonfelújítás


Amikor ilyen esztétikus és strapabíró padlója is lehetne!


A csiszolt betonpadló több fényt vet vissza, ezért kevesebbet kell világítani.

A csiszolt betonpadló nem porlik, ezért kevesebbet kell takarítani.

A csiszolt betonpadló könnyen takarítható, ezért olcsóbb a takarításuk.

A csiszolt betonpadló dekoratív, ezért emeli a helység „fényét”!
betonfelújítás


Hasonlóan mint a márvány felújításnál, a betoncsiszolás előtt is el kell dönteni, hogy pontosan milyen csiszolt beton padlót szeretnénk!


beton padló

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és mielőtt ajánlatot kérne, megmondjuk Önnek, hogy mire figyeljen oda mielőtt csiszolt beton padlót rendel!!



FELIRATKOZÁS ITT


Köszönhetően a világ élvonalába tartozó KLINDEX gépgyártó különböző csiszolt beton típusokat kínál a megrendelői számára, hogy szinte mindenki számára elérhető legyen ez a csodás technológia:

betonfelújítás

SuperConcrete "PREMIUM"


Ez a fajta eljárás a csiszolt betonok kivállósága, amely mellé tükörfény járul:

  • • Kéregerősített, ipari padló
  • • Tökéletesen sima felület
  • • Tükörfényes megjelenés
  • • Ellenáll a behatásoknak
  • • Magas technológiai színvonalú megjelenés
  • • Különböző színekben elérhető
  • • Teljes betoncsiszolás
beton terrazzo megjelenés

SuperConcrete "Terazzo Effect"


Ennél az eljárásnál a csiszolás után feltárul a beton „kőváza” ezáltal a felületnek Terazzo megjelenése lesz:

  • • Tökéletesen sima felület
  • • A betonban lévő kövek megjelennek, ezáltal   TERAZZO szerű megjelenése lesz a padlónak
  • • Tükörfényes végeredmény
  • • Ellenáll a behatásoknak
  • • Magas technológiai színvonalú megjelenés
  • • Különböző színekben elérhető
superconcrete betonpadló

SuperConcrete "BASIC"


A legjobb Ár/Érték arányú csiszolt beton padló:

  • • Tökéletesen sima felület
  • • A betonban lévő kövek megjelennek, ezáltal   TERAZZO szerű megjelenése lesz a padlónak
  • • Matt, de könnyen takarítható megjelenés
  • • Ellenáll a behatásoknak
  • • Alap betoncsiszolás

Ha esetleg Ön már tudja, hogy minket választ és abban is biztos, hogy milyen SuperConcrete padlót szeretne, akkor kérjen ajánlatot közvetlenül!!

AJÁNLATKÉRÉS ITT!
betonfelújítás
Azoknak a vevőinknek, akik az ajánlatkérést követő héten megrendelik valamelyik SuperConrete csomagunkat, AJÁNDÉKKAL kedveskedünk!!
AMENNYIBEN MEGGYŐZTÜK ÉS SZERETNE AJÁNLATOT KÉRNI, KATTINTSON IDE! betoncsiszolás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • Nagyon jó volt, hogy a bemutatóteremben megnézhettük, hogy milyen felületeket tudnak kialakítani, mert elképzelni nem nagyon tudtuk, hogy milyen lesz majd a kész állapot.
    Nagyon pozitív volt, hogy az ajánlatkéréstől a kivitelezés végéig az összes adminisztratív dolog nagyon gördülékenyen és abszolút korrekt módon ment.

    Tovább...

  • Digitális nyomda révén, fontos számunkra, hogy a nyomdagépek környezete tiszta legyen. Egy közel 250 m2-es helységet portalanná varázsolni nem kis feladat. Milyen megoldást válasszunk, ami esztétikus és kíméli a pénztárcánkat is, hiszen néhány száz forintos m2 ár különbség is jelentős plusz kiadást vagy éppen megtakarítást tud eredményezni.

    Tovább...

  • Nagyon régi (20 éves) időjárás viszontagságainak kitett nagyméretű teraszunkat és a hozzá tartozó girbe-gurba, töredezett félkör alakú lépcsőt javította és csiszolta gyönyörűre a Geomárvány Kft. Köszönjük gyors és pontos munkájukat és azt, hogy megint öröm kiülni a teraszra.

    Tovább...

Küldjön üzenetet:

Név:*

E-mail cím*:

Telefonszám:

Üzenet*:


Feliratkozás hírlevélre
WWW.PADLOFELUJITAS.HU Az oldalt készítette: Frank's WebDesign