X

padlófelújításNagyon jó volt, hogy a bemutatóteremben megnézhettük, hogy milyen felületeket tudnak kialakítani, mert elképzelni nem nagyon tudtuk, hogy milyen lesz majd a kész állapot.
Nagyon pozitív volt, hogy az ajánlatkéréstől a kivitelezés végéig az összes adminisztratív dolog nagyon gördülékenyen és abszolút korrekt módon ment. A csiszolást nagy gondossággal végezték és nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy a csiszolást végző kollégák úgy viszonyultak a padlónk csiszolásához, mintha a saját lakásuk padlóját csiszolták volna.
A padló nagyon-nagyon szép lett. Nagyon egyedi és érdekes. A kezdetben kétkedő ismerőseink is elismerik, hogy praktikus és esztétikus padló lett a betonból.
A strapát is jól bírja. Még tartanak a felújítási munkálatok a házban, így elég komoly megterhelésnek van kitéve a csiszolt felület (vakolatcsere, fúrás-faragás, kalapálás…) de sehol sem lett semmi baja a padlónak. (pedig a minap ráejtettem egy kalapácsot is J ) Többen drága márványnak vagy gránitnak nézték és el se akarták hinni, hogy ez „csak” beton. Kezdetben kicsit féltem, hogy majd esetleg nagyon csúszik vagy fura lesz rajta járni, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam. A legjobban az tetszik, hogy ahogyan változik a nap beesési szöge, úgy változik a padló színe is. A sötétebb helyeken nagyon szép csillogó fekete, ahol pedig besüt a nap, a borostyánkőhöz hasonlít a felület. (legalábbis szerintem J ) Nem is szívesen teszek rá bútorokat.
Szeretném megköszönni, hogy folyamatosan tájékoztattak minket. Sokat számított, hogy elmagyarázták a dolgokat és hogy lépésenként elmondták, hogy mi, hogyan fog történni. Szóval, tökéletesen elégedettek vagyunk mindennel és köszönünk mindent.
Üdvözlettel: Pintér Zsuzsanna
Salamon Security Kft.
1203 Budapest, Kinizsi u. 9.
Tel: 06-30-473-26-64

További vélemények:
Digitális nyomda, beton padlójának csiszolása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása
Magánház, terasz és lépcső betoncsiszolás

X

padlófelújításDigitális nyomda révén, fontos számunkra, hogy a nyomdagépek környezete tiszta legyen.
Egy közel 250 m2-es helységet portalanná varázsolni nem kis feladat. Milyen megoldást válasszunk, ami esztétikus és kíméli a pénztárcánkat is, hiszen néhány száz forintos m2 ár különbség is jelentős plusz kiadást vagy éppen megtakarítást tud eredményezni.

Több érv szólt amellett, hogy a Natúrkő-Geomárvány Kft.-t válasszuk. Ingyenes felmérés, ingyenes próbacsiszolás. A számok és a látvány önmagáért beszélt. Munkájukat szakértelemmel, precizitással és fegyelmezetten végezték. Az előre bevállalt határidőt tartották.

A nyers betonból fényesen csillogó felület lett, amely végül még színezést is kapott.

A csiszolt és színezett beton amellett, hogy esztétikus látvány, könnyen tisztán tartható, felmosható, az esetleges lecseppenő festéket, ragasztót nyomtalanul el lehet távolítani róla.

Jó döntésnek bizonyult, hogy a Natúrkő – Geomárványt választottuk, még a hitetlenkedőknek is ajánlani tudom.

További vélemények:
Magánház, márványpadló felújítása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása
Magánház, terasz és lépcső betoncsiszolás

X

padlófelújításNagyon régi (20 éves) időjárás viszontagságainak kitett, nagyméretű teraszunkat és a hozzá tartozó girbe-gurba, töredezett félkör alakú lépcsőt javította és csiszolta gyönyörűre a Geomárvány Kft.

Köszönjük gyors és pontos munkájukat és azt, hogy megint öröm kiülni a teraszra.

További vélemények:
Magánház, márványpadló felújítása
Digitális nyomda, beton padlójának csiszolása
Makány Márta által tervezett csiszolt beton padló
Elegáns belváros butik márványpadló felújítása

PADLÓFELÚJÍTÁS

XXI. Századi technológia akár az Ön otthonában is!

Gránitfelújítás

A padló felújítás előtt el kell dönteni, hogy pontosan mit is akarunk!!


"Azt szeretném, hogy újra tükörfényes legyen a padlóm."



Ha a padlóburkolat csak megmattult, akkor elegendő a polírozás. Cégünk rendelkezik a legmodernebb gránit polírozási technológiával, amely lehetővé teszi a gránit padlók polírozását csiszolás nélkül.


Oly annyira biztosak vagyunk abban, hogy a legjobb munkát végezzük, hogy egyedi garancia rendszert vezettünk be!




HA ÖNNEK A GRÁNIT POLÍROZÁSRA VAN SZÜKSÉGE KÉRJEN EGYEDI AJÁNLATOT ITT


"„Én azt szeretném, hogy olyan szép legyen a padlóm, mint a új korában, sőt valahol azt hallottam, hogy a mai technológiákkal már az is elérhető, hogy szebb legyen, mint amikor lerakták!”"


gránit padlócsiszolás


Amikor padló teljesen matt és karcos, vagy rosszul leburkolt "fogas" felületeknél és nagyon mély karcok esetén, vagy amikor a megrendelőink a legjobb megoldást keresik, akkor a TELJES CSISZOLÁST javasoljuk! Ilyenkor 10-12 fajta gyémánttal kell a gránitot csiszolni, ezáltal egy teljesen sík tükörfelületet kapunk. A síkba csiszolást érdemes elvégeztetni új burkolás esetén is, mert rendkívül szép felületet kapunk, mintha csak egy lapból lenne leburkolva.


gránit padló felújítása



Az olyan megrendelőinknek, akik a legjobbat kérik azoknak mi is a legjobbat, ajánlunk, tehát aki tőlünk TELJES CSISZOLÁST kérnek azoknak AJÁNDÉKKÉNT a csiszolást követő évben egy teljes kristalizációs polírozást adunk AJÁNDÉKBA!


HA ÖN NEM SZERETI A FÉL MEGOLDÁSOKAT ÉS LEGJOBBRA VAN SZÜKSÉGE AKKOR KÉREJEN EGYEDI AJÁNLATOT ITT gránitcsiszolás
gránit padlófelújítás ajándék

AJÁNDÉK!!!


Azoknak a vevőinknek, akik az ajánlatkérést követő héten megrendelik valamelyik PADLÓFELÚJÍTÁS csomagunkat, AJÁNDÉKKAL kedveskedünk!!



AMENNYIBEN MEGGYŐZTÜK ÉS SZERETNE AJÁNLATOT KÉRNI, KATTINTSON IDE! gránit padlófelújítás ajánlatkérés
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • betonfelújítás
  • Nagyon jó volt, hogy a bemutatóteremben megnézhettük, hogy milyen felületeket tudnak kialakítani, mert elképzelni nem nagyon tudtuk, hogy milyen lesz majd a kész állapot.
    Nagyon pozitív volt, hogy az ajánlatkéréstől a kivitelezés végéig az összes adminisztratív dolog nagyon gördülékenyen és abszolút korrekt módon ment.

    Tovább...

  • Digitális nyomda révén, fontos számunkra, hogy a nyomdagépek környezete tiszta legyen. Egy közel 250 m2-es helységet portalanná varázsolni nem kis feladat. Milyen megoldást válasszunk, ami esztétikus és kíméli a pénztárcánkat is, hiszen néhány száz forintos m2 ár különbség is jelentős plusz kiadást vagy éppen megtakarítást tud eredményezni.

    Tovább...

  • Nagyon régi (20 éves) időjárás viszontagságainak kitett nagyméretű teraszunkat és a hozzá tartozó girbe-gurba, töredezett félkör alakú lépcsőt javította és csiszolta gyönyörűre a Geomárvány Kft. Köszönjük gyors és pontos munkájukat és azt, hogy megint öröm kiülni a teraszra.

    Tovább...

Küldjön üzenetet:

Név:*

E-mail cím*:

Telefonszám:

Üzenet*:


Feliratkozás hírlevélre
WWW.PADLOFELUJITAS.HU Az oldalt készítette: Frank's WebDesign